Üdv lelkes blogolvasók.
Ismét rámszakadt némi házimunka, úgyhogy inkább elalvás előtti, és hajnali agytevékenységem eredményét összekukázva billentyűzethez ültem.
Egy nagyon kedves pszichológus hölggyel folytattam beszélgetéseket az elmúlt időszakban, egy bizonyos, most meg nem nevezett okból kifolyólag. Ezeknek a beszélgetéseknek során sok emlék ébredezett fel gyermekkoromból. Nem is annyira az emlékek fontosak, hanem erős érzelmi töltetük, melyet nehéz gondolattá konvertálni majd narratív formába önteni. Címszavak formájában kavarognak bennem ezek az érzések, ezek mentén megpróbálom leírni őket.Remélem sikerül érzékeltetni valamit abból, hogy ezek az elékképek milyen érzéseket ébresztenek bennem. Íme az első címszó:
Gombaleves
Ovis voltam, és az óvoda nem volt messze tőlünk. Rendszerint gyalog mentünk haza, egyrészt mert mint mondtam nem volt messze, másrészt akkoriban nem volt helyijáratos busz abban a bizonyos városkában ahol eszmélkedtem. Anyukám eljött értem és miközben hazafelé sétáltunk a sárgás gyöngyszerű kavicsokkal felszórt mini parkon át a patak felé, amin túl laktunk, a sétány két oldalán kis törékeny gombákat szedtünk. Ezek a kis parányi esernyők cérnányi száron nyújtogatták kis kalapjukat az Örökké Való Kék Ég (Kök Tengri)felé. Azthiszem csiperke gomba a nevük, ami szerintem elképesztően aranyos név egy ilyen kis csipetnyi teremtménynek. Ahogy hazaértünk anyukám levest főzött zsákmányunkból, és én boldogan ettem a csiperkelevest. Mellesleg megjegyzem, hogy se előtte se utána legalább 20 évig nem vettem semilyen gombaételt a számba, nagyon utáltam.
Folyt.köv.
